A MAGLÓDI ÚTI MUNKAVÁLLALÓI HOTEL

szobák, szolgáltatások bemutatása

Maglódi úti hotel - bemutatkozás elválasztó
Maglódi úti hotel - Bemutatkozás

A Maglódi Úti Munkavállalói- és Ifjúsági Hotel három felújított épületszárnyban kínál tiszta, komfortos, kulturált és olcsó szálláshelyet vendégeinek. Adottságainál fogva nem csak a Budapesten munkát vállalók számára biztosít lakhatási lehetőséget, de bázisként szolgálhat osztálykirándulásokhoz, egyéb fővárosi programokhoz. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérhez való közelsége miatt pedig ideális külföldre induló, és külföldről érkező szállást kereső turistáknak, turistaszállásként. A 450 férőhelyes épületben 2-5 ágyas szobák vannak, szintenként melegítőkonyha, valamint minden szobában mosdó. 2017-ben megnyitottuk az új 54 férőhelyes épületszárnyunkat. Újonnan kialakított 2-4 ágyas szobákba, várjuk igényes bérlőinket, akik igénylik és meg is becsülik az igényes környezetet. A kívül-belül felújított, jól felszerelt hotel lakóinak maradéktalan kiszolgálásáról többek között 24 órás portaszolgálat, büfé, meleg-ital automata gondoskodik. A portán megvásárolható zsetonok használatával, önkiszolgáló mosási-szárítási lehetőség is biztosított. Személygépkocsival érkező vendégeinket az udvarban ingyenes parkolási lehetőséggel várjuk!

9 ÉRV, AMIÉRT ÉRDEMES BENNÜNKET VÁLASZTANI

9 érv, amiért érdemes a Maglódi úti munkásszállót választani
24 órás portaszolgálat - Maglódi úti hotel, munkásszálló

24 ÓRÁS PORTASZOLGÁLAT

Ön bármikor érkezik, kollégáink készséggel állnak rendelkezésére

Tiszta rendes környezet - Maglódi úti hotel, munkásszálló

TISZTA, RENDES KÖRNYEZET

Nálunk mindig "otthon" érezhesse magát!

Ingyenes nagyszámú parkoló - Maglódi úti hotel, munkásszálló

INGYENES NAGYSZÁMÚ PARKOLÓ

Ha gépjárművel érkezik, autója mindig "kéznél" lehet.

Biztonságos - Maglódi úti hotel, munkásszálló

BIZTONSÁGOS

A parkoló és a szállóépület is kamerával megfigyelt.

Tiszta rendes környezet - Maglódi úti hotel, munkásszálló

KÖZPONTI ELHELYEZKEDÉS

Autóval vagy tömegközlekedéssel könnyen elérhető Budapest bármelyik része.

Nagyszámú férőhely - Maglódi úti hotel, munkásszálló

NAGYSZÁMÚ FÉRŐHELY

Akár osztálykirándulások, csoportok elhelyezésére is alkalmas.

Napi takarítás - Maglódi úti hotel, munkásszálló

NAPI TAKARÍTÁS

Tisztaság megőrzése érdekében.

Internet szolgáltatás - Maglódi úti hotel, munkásszálló

INTERNET

Szélessávú internet térítés ellenében használható

Mosó és szárítógép - Maglódi úti hotel, munkásszálló

MOSÓ- ÉS SZÁRÍTÓGÉP

Vendégeink kényelmét szolgáló mosószobánk térítés ellenében igénybe vehető.

SZOLGÁLTATÁSAINK

Maglódi úti hotel - bemutatkozás elválasztó
Maglódi úti hotel - Bemutatkozás

A Munkavállalói Hotel három épületében 450 személy egyidejű elhelyezésére van lehetőség. Szobáink, egytől ötágyas kivitelben, azonos felszereltségben állnak vendégeink szolgálatára. Minden szobában hideg-melegvizes mosdó, külön díjért bérelhető hűtőgép szolgálja lakóink kényelmét. Áraink magukba foglalják a szobák takarítását, és az ágyneműcserét is. Szintenként és nemenként elkülönített vizesblokkok, szintenként és folyosónként melegítőkonyhák találhatóak. Épületenként egy TV- és társalgószoba került kialakításra. A földszinten nonstop portaszolgálat, büfé, és két melegital-automata került elhelyezésre. Vendégeink számára a parkolás ingyenes!

SZÁLLÁSÁRAINK

9 érv, amiért érdemes a Maglódi úti munkásszállót választani

„A” és „B” ÉPÜLETSZÁRNY szobaáraink:

ELHELYEZÉS STANDARD ÁR KEDVEZMÉNYES ÁR
egyéni vendég*** 2.700,-Ft/éj 2.300,-Ft/éj
egyágyas szoba 3.700,-Ft/éj
kétágyas szoba 6.500,-Ft/éj
háromágyas szoba 8.100,-Ft/éj 6.900,-Ft/éj
négyágyas szoba 10.800,-Ft/éj 9.200,-Ft/éj
ötágyas szoba 13.500,-Ft/éj

*** Egyéni vendég másokkal megosztott 4 ágyas szobában történő elhelyezéssel

„C” ÉPÜLETSZÁRNY újonnan kialakított szobaáraink:

ELHELYEZÉS STANDARD ÁR KEDVEZMÉNYES ÁR
egyéni vendég*** 9.000,-Ft/éj
kétágyas szoba 9.000,-Ft/éj
háromágyas szoba 12.000,-Ft/éj
négyágyas szoba 16.000,-Ft/éj
 
 

*** A „C” épületben csoportos foglalás esetén külön részt biztosítunk 54 fő részére, cégeknek folyamatos igénybevétel esetén adjuk ki.

EGYÉB SZOLGÁLTATÁSAINK

Maglódi úti hotel - bemutatkozás elválasztó
SZOLGÁLTATÁS BRUTTÓ ÁR
mosógép/szárítógép 500,-Ft/zseton
hűtőgépbérlet 500,-Ft/nap
internethasználat 500,-Ft/nap/eszköz
  1.500,-Ft/5 nap/eszköz
  2.500,-Ft/15 nap/eszköz
parkolás személyautóval,
nem szállóvendégeknek* 180,-Ft/óra; 2.000,-Ft/nap
parkolás tehergépjárművel,
nem szállóvendégeknek* 450,-Ft/óra; 5.000,-Ft/nap
fénymásolás A/4 méretig,
fekete-fehér 50,-Ft/oldal
digitalizálás A/4 méretig 20,-Ft/oldal

* Figyelem!! Nem őrzött parkoló! Vendégeink számára a parkolás ingyenes!

Maglódi úti hotel - Egyéb szolgáltatások

CORPORATE SZERZŐDÉS

Maglódi úti hotel - bemutatkozás elválasztó
Maglódi úti hotel - Corporate szerződés

Munkásszálló X. kerület

Cégünk fontos küldetésének tekinti a Budapesten tevékenykedő nagy foglalkoztatókkal való együttműködés kialakítását. Segítse vidéki munkavállalóit kultúrált szálláshely biztosításával, akár az állam által biztosított lakhatási költségtámogatás igénybevételével is!

Bérlakások XIII. kerületben rövid és hosszú távra

Budapest XIII. kerületében a Váci úti irodafolyosótól, a metró megállóktól pár perces sétára egy bérlakás üzemeltetésre szakosodott speciális ingatlan alap jött létre. Célunk azon multinacionális cégek professzionális kiszolgálása, melyek Magyarországon tartózkodó munkavállalóik lakhatását kívánják igényes, megbízható módon és helyen biztosítani.

TOVÁBB

GALÉRIA

Maglódi úti hotel - bemutatkozás elválasztó

LETÖLTHETŐ DOKUMENTUMOK

9 érv, amiért érdemes a Maglódi úti munkásszállót választani

PANASZOK, ÉSZREVÉTELEK

Maglódi úti hotel - bemutatkozás elválasztó

Számunkra rendkívül fontosak az Ön észrevételei, melyek segíthetnek szolgáltatásainkat még jobbá, az Ön igényeinek még jobban megfelelővé tenni. Kérjük véleményével segítse munkánkat!

ÁLLÁSLEHETŐSÉG

Maglódi úti hotel - bemutatkozás elválasztó

Pillanatnyilag két munkakörbe keresünk munkavállalót!

IRODA ÉS RAKTÁRBÉRLÉS

Maglódi úti hotel - bemutatkozás elválasztó

KAPCSOLAT

9 érv, amiért érdemes a Maglódi úti munkásszállót választani
Cím - Maglódi úti munkásszálló

CÍM

1106 Budapest, Maglódi út 17.

Telefon - Maglódi úti munkásszálló

TELEFON

+36 1 431 8392